A nyelv mint jelrendszer

Mi a jel?

A jel egy érzékszervvel felfogható jelenség, ami 

• önmagán túlmutat, valami másra utal
• egy jelrendszer része, tehát feltételezi más jelek létezését, rendszerben értelmezhető
• értelmezéséhez szükséges, hogy a befogadó ismerje a jelrendszert, a kontextust, amiben a jel megjelenik.

A fentiekből következik, hogy mindenütt, ahol az ember jelen van, a világ és az ember kapcsolatát számos jel kíséri. Az élet minden területén megjelenik.

A jel tudománya

A jelet vizsgáló tudomány neve: szemiotika. Ez a tudomány egy kicsit filozófia (a világ értelmezése), egy kicsit társadalomtudomány (a jelet emberek közössége tudja létrehozni vagy értelmezni, csak az emberközi viszonyokban nyeri el értelmét), illetve érintkezik még számos más tudományterülettel. A szemiotika a 19. században keletkezett.

A szemiotika atyja Charles Sanders Peirce (1839-1914) amerikai matematikus és filozófus. Peirce három típusba sorolta a jeleket, melyeknek az ikon, az index és a szimbólum neveket adta.

1. A jel fizikai megjelenése és az általa jelentett fogalom között a viszony hasonlóságon alapul - ezt Peirce ikonnak nevezi. Ikon (ebben az értelemben) pl. a KRESZ-táblák közül a szarvasveszély, a tűzrakóhely, ezek ugyanis hasonlítanak arra a valóságdarabra, amelyre utalnak.
2. A jel fizikai megjelenése és az általa megjelenített fogalom között ok-okozati összefüggés van - ezt Peirce indexnek nevezi. Az indexre a legtöbb példát tipikusan az úgynevezett természetes jelek között találjuk: pl. a láz jele valamilyen betegségnek, a fecskék megjelenése a meleg idő beköszöntének stb. 
3. A harmadik típus a szimbólum: az, ahol a jelölő és az általa jelölt dolog között sem hasonlóságon, sem ok-okozati összefüggésen alapuló kapcsolat nincs. Akkor mi van? Konvenció. Az idők során kialakult egy jel, amit megszoktunk, elfogadtunk, emiatt konvencionálisnak vagy közmegegyezésen alapulónak is mondjuk a szimbólumot.

A nyelvi jel, a nyelv mint jelrendszer

Természetesen a nyelv szavai is jelek, a nyelv is jelrendszer, nemcsak a KRESZ-táblák. 

A Pierce-féle tipológia szerint a nyelvi jelek mind szimbólumok, hiszen egy hangalak és annak jelentése között nincs sem hasonlóság, sem ok-okozati összefüggés. A nyelvi jel motiválatlan (nincs oka, hogy az legyen, ami, bár természetesen története van), önkényes, konvencionális. Ez alól a hangutánzó szavak kivételek, hiszen azok ikonok: a "reccs" hangsor valóban hasonlít arra a hangra, amit felidéz.

A nyelvi jel elméletét Ferdinand de Saussure svájci nyelvész (1857-1913) alapozta meg.

A nyelvi jel meghatározása Saussure-nél (és azóta is általánosan): 

jel = jelölő + jelölt

Ez azt jelenti, hogy nem az a jel, amit látunk. A jel egy összetett dolog: a fizikailag érzékelhető (látható vagy hallható) jelölő ÉS az általa jelölt fogalom (a jelölt) EGYÜTT. Ez jelenti azt, hogy a jel önmagán túlmutat. 

Az "asztal" hangsor a jelölő, melynek a jelöltje a fejünkben lévő, általunk megalkotott asztal fogalom. A hangsor és a fogalom összekapcsolódása az, ami konvencionális. A nyelvi jel akkor is tartalmazza ezt a jelölő/jelölt kapcsolódást, ha a konkrétan előttünk lévő asztal alacsony, ha magas, ha ovális, ha négyszögletű stb. Ez a nyelvi jel működésmódja: egy elvonatkoztatott fogalom kapcsolódik össze egy hangsorral.

A nyelvi jelek más nyelvi jelekkel összefüggésben vannak, rendszert alkotnak: a nyelvet. A nyelv a fejünkben lévő fogalmak és a hozzájuk kapcsolódó hangsorok rendszere.

A nyelvi jelek azért különlegesen érdekesek a többi jelhez képest, mert egy-egy hangsorhoz általában több fogalom is kapcsolódik. A szavak 99%-a nem egyetlen jelentéssel rendelkezik. A nyelvi jel tehát sokszorosan összetett jelenség. 

Pl.: asztal - lábakon álló vízszintes felület stb.; asztal - a terület, amihez értek ("ez nem az én asztalom"). A nyelvi jel értelmezéséhez nélkülözhetetlen a kontextus.

A szavak tehát rendelkeznek akár többféle

• elsődleges jelentéssel - ezt denotatív, azaz megjelölő jelentésnek is nevezhetjük, illetve
• másodlagos vagy konnotatív jelentéssel, azaz olyan jelentéssel, ami az elsődlegeshez kapcsolódik, azt kiegészíti. A másodlagos vagy konnotatív jelentést metaforikus jelentésnek is szoktuk nevezni.

A nyelvi jel sokrétűségét az irodalmi szöveg használja ki és fejleszti tovább a legjobban.